A nap már magasan járt amikor egy sikátorban felébredt az addig alvó elefánt. Óriási fülei takarása alatt egy ismeretlen fiú aludt. Nem, nem is ismeretlen, hiszen tudta a nevét! René. A sajátja pedig... Elijah? Igen, René és Elijah. Nagy fejét felemelte, hogy körülnézhessen, de nem ismerte fel a környéket. Valahogy nem volt szokatlan neki az elveszettség. Olyan rutinosnak érezte. A behemót ormányával finoman leemelte magáról az alvót, majd felállt, de mindene zsibbadt.
Kiment a sikátor végére és körülnézett. Egy széles utcára nyílott, de embereket nem látott. Nem csoda, hiszen a nap most volt abban a szakában amikor mindenki ebédelt, legalábbis ő nagyon éhes volt. Nem messze tőle egy banánfa volt, árnyékában egy kúttal. Már éppen indult volna amikor valami meghúzta a farkát.
Hátranézett, de csak a fiú volt az. René. Nem hagyhatja itt, nem is akarja! Szép lassan megfordult, hogy ne ijeszthesse el a csöppséget. Lehajtotta a fejét, és az ormányát begörbítve hagyta, hogy ráüljön. Megvárta míg elhelyezkedik, és csak azután indult el. A banánt még könnyen le tudták szedni, de a kúttal voltak bajok. A kisfiú nem tudott inni belőle; számára túl mélyen volt.
Karjaival kétségbeesetten nyújtózkodott a mélységbe, de még mindig kellett volna egy kicsi, hogy merhessen a vízből a markába. Amikor Elijah észrevette, hogy a gyermek nem éri el felemelte őt és magasról lelógatta a víz felett. Először megijedt, de hamar rájött, hogy ki lógatta le őt, és a miért-et is megértette. Mikor teli lettek egymás mellett indultak tovább. Az út széles volt a két oldalán árokkal amiben víz folyt és házakkal amik üresek voltak.
Legalábbis ők azt hitték. Igazából reggel valaki észrevette őket és miután jelentette a katonáknak a herceg azt mondta, hogy mindenki maradjon a házaikban a lehető legkisebb zajt csapva. Katonák hasaltak a háztetőn, és íjaikat készenlétben tartották. Mikor már nem lehetett hallani a súlyos lábak dobogását egy lovast felküldtek, hogy szóljon a hercegnek, hogy hol tartanak az idegenek. Már fél úton voltak a palota felé amikor az üzenet elért a herceghez aki rögtön elindult, hogy eléjük menjen, ám meglepetés érte.
Arra számított, hogy egy gyerekkel fog találkozni és egy férfival, most pedig a tegnapi lány rövid, vörös hajú hasonmása jött vele szemben egy hatalmas elefánttal. De valami nem stimmelt vele. Amint észrevették a fiú megfogta az állat ormányát, az pedig begörbítette azt és hagyta, hogy ráüljön. Ez még nagyjából rendben is lett volna, de a gyerek, milyen gyerek még ő maga is csak tizennyolc volt! A fiú úgy nézett rá mintha szellemet látna.
Elijah, majdnem megfordult amikor észrevette, hogy René mennyire reszket, de inkább csak továbbment. A férfi amúgy benne is rossz érzést keltett. Valamiért folyton csak őket bámulja. Füleit egy kicsit széttárta és a fejét is felemelte, hogy értésére adja az idegennek, ne kezdjen ki vele. Mondjuk értelme nem nagyon volt, még a térdéig is alig ért fel.
Amikor hátranézve nem látta már a hátát úgy döntött ideje pihenniük egyet. Letette a gyermeket és észrevette, hogy sír. Körbement körülötte és még a karjait is felemelte, de nem látott rajta sérülést. Szerencsére hamar abbahagyta és rámosolygott úgyhogy továbbindultak. Érezte, hogy figyelik, de nem tudta, hogy honnan. Minél hamarabb be kell menniük egy erdőbe, el kell bújniuk a tekintetek elől.
René úgy érezte, hogy leszakad a lába, ha nem fogta volna Eli már rég elesett volna, de most úgy érzi pihennie kell. Leereszkedett a földre. Csak egy kicsit pihent, de Eli már messze járt. Dübörgő szívvel állt fel és futott utána. Kezeit széttárva előzte meg, hogy elessen, mert egyszer már sikerült és akkor nagyon fájt. Már majdnem utolérte amikor valami elállta az útját. Nem volt magas, csak a válláig ért, de ő akárhogy is próbált átmenni rajta sehogy se sikerült.
A herceg homlokát ráncolta. Miért nem mászik át rajta? Hiszen az a kerítés csak dísznek van ott, könnyen átjutna. De nem, a fiú csak rázta és megpróbált átbújni rajta. Nem érti, ha szólna az elefántnak az biztosan visszajönne és átemelné, de csak a karjait nyújtja felé. Most pedig letérdelt a földre. Egyértelműen sír. Az elefánt valamit meghallhatott, mert most hátrafordult, és miután észrevette a zokogó fiút oda rohant. A fiú felnyújtotta a kezét és újra beleült az ormán bölcsőbe.
A katonák körülötte tátott szájjal figyelték az eseményeket. Az az elefánt mindennek tűnt csak nem ilyen gondoskodónak. Most már biztos volt abban, hogy ők voltak René és Elijah. Azért a tegnapi lány mondhatta volna, hogy egy behemót állattal lesz dolguk. Eltávolítani egymástól őket így nagyon nehéz lesz.
Az elefánt fejét ingatva ment tovább, hogy álomba szenderülhessen a csöppség. Az előbb észrevett egy oázist, az tökéletes pihenőhelyet adhat a kicsinek ő pedig már úgyis szomjas. Miután lerakta az alvó gyereket egy kőre a tó mellett ő belevetette magát a vízbe. Megfürdött és ivott, de a pancsolást se hagyta ki. A homokban is meghempergett, hogy megszáradjon, majd felemelte a fiút és lerakta a földre. Körülnézett, de mivel nem látott senkit sem néhány madáron kívül úgy döntött inkább alva várja meg, hogy felébredjen René ezért melléfeküdt és a füle takarásába húzta őt, épp úgy mint amikor felébredtek.
A herceg úgy gondolta itt az idő cselekedni. Amíg a katonák köteleket és láncokat hoztak ő szép lassan odasétált a különös párhoz. A srác szinte nem is látszódott annyira eltakarta az elefánt füle. Mivel tudta, hogy ő a legóvatosabb az összes katona közül nagyon lassan felemelte az állat fülét. Amikor megnyugodott, hogy egyikük sem ébredt fel elkezdte a szabad kezével felemelni Renét. Az elefánt ugyan egy kicsit megrezzent, de ezen kívül baj nem történt, úgyhogy amikor tíz perccel később megérkeztek a láncok és a kötelek már szabad utat adott az állat befogására.
Kiment a sikátor végére és körülnézett. Egy széles utcára nyílott, de embereket nem látott. Nem csoda, hiszen a nap most volt abban a szakában amikor mindenki ebédelt, legalábbis ő nagyon éhes volt. Nem messze tőle egy banánfa volt, árnyékában egy kúttal. Már éppen indult volna amikor valami meghúzta a farkát.
Hátranézett, de csak a fiú volt az. René. Nem hagyhatja itt, nem is akarja! Szép lassan megfordult, hogy ne ijeszthesse el a csöppséget. Lehajtotta a fejét, és az ormányát begörbítve hagyta, hogy ráüljön. Megvárta míg elhelyezkedik, és csak azután indult el. A banánt még könnyen le tudták szedni, de a kúttal voltak bajok. A kisfiú nem tudott inni belőle; számára túl mélyen volt.
Karjaival kétségbeesetten nyújtózkodott a mélységbe, de még mindig kellett volna egy kicsi, hogy merhessen a vízből a markába. Amikor Elijah észrevette, hogy a gyermek nem éri el felemelte őt és magasról lelógatta a víz felett. Először megijedt, de hamar rájött, hogy ki lógatta le őt, és a miért-et is megértette. Mikor teli lettek egymás mellett indultak tovább. Az út széles volt a két oldalán árokkal amiben víz folyt és házakkal amik üresek voltak.
Legalábbis ők azt hitték. Igazából reggel valaki észrevette őket és miután jelentette a katonáknak a herceg azt mondta, hogy mindenki maradjon a házaikban a lehető legkisebb zajt csapva. Katonák hasaltak a háztetőn, és íjaikat készenlétben tartották. Mikor már nem lehetett hallani a súlyos lábak dobogását egy lovast felküldtek, hogy szóljon a hercegnek, hogy hol tartanak az idegenek. Már fél úton voltak a palota felé amikor az üzenet elért a herceghez aki rögtön elindult, hogy eléjük menjen, ám meglepetés érte.
Arra számított, hogy egy gyerekkel fog találkozni és egy férfival, most pedig a tegnapi lány rövid, vörös hajú hasonmása jött vele szemben egy hatalmas elefánttal. De valami nem stimmelt vele. Amint észrevették a fiú megfogta az állat ormányát, az pedig begörbítette azt és hagyta, hogy ráüljön. Ez még nagyjából rendben is lett volna, de a gyerek, milyen gyerek még ő maga is csak tizennyolc volt! A fiú úgy nézett rá mintha szellemet látna.
Elijah, majdnem megfordult amikor észrevette, hogy René mennyire reszket, de inkább csak továbbment. A férfi amúgy benne is rossz érzést keltett. Valamiért folyton csak őket bámulja. Füleit egy kicsit széttárta és a fejét is felemelte, hogy értésére adja az idegennek, ne kezdjen ki vele. Mondjuk értelme nem nagyon volt, még a térdéig is alig ért fel.
Amikor hátranézve nem látta már a hátát úgy döntött ideje pihenniük egyet. Letette a gyermeket és észrevette, hogy sír. Körbement körülötte és még a karjait is felemelte, de nem látott rajta sérülést. Szerencsére hamar abbahagyta és rámosolygott úgyhogy továbbindultak. Érezte, hogy figyelik, de nem tudta, hogy honnan. Minél hamarabb be kell menniük egy erdőbe, el kell bújniuk a tekintetek elől.
René úgy érezte, hogy leszakad a lába, ha nem fogta volna Eli már rég elesett volna, de most úgy érzi pihennie kell. Leereszkedett a földre. Csak egy kicsit pihent, de Eli már messze járt. Dübörgő szívvel állt fel és futott utána. Kezeit széttárva előzte meg, hogy elessen, mert egyszer már sikerült és akkor nagyon fájt. Már majdnem utolérte amikor valami elállta az útját. Nem volt magas, csak a válláig ért, de ő akárhogy is próbált átmenni rajta sehogy se sikerült.
A herceg homlokát ráncolta. Miért nem mászik át rajta? Hiszen az a kerítés csak dísznek van ott, könnyen átjutna. De nem, a fiú csak rázta és megpróbált átbújni rajta. Nem érti, ha szólna az elefántnak az biztosan visszajönne és átemelné, de csak a karjait nyújtja felé. Most pedig letérdelt a földre. Egyértelműen sír. Az elefánt valamit meghallhatott, mert most hátrafordult, és miután észrevette a zokogó fiút oda rohant. A fiú felnyújtotta a kezét és újra beleült az ormán bölcsőbe.
A katonák körülötte tátott szájjal figyelték az eseményeket. Az az elefánt mindennek tűnt csak nem ilyen gondoskodónak. Most már biztos volt abban, hogy ők voltak René és Elijah. Azért a tegnapi lány mondhatta volna, hogy egy behemót állattal lesz dolguk. Eltávolítani egymástól őket így nagyon nehéz lesz.
Az elefánt fejét ingatva ment tovább, hogy álomba szenderülhessen a csöppség. Az előbb észrevett egy oázist, az tökéletes pihenőhelyet adhat a kicsinek ő pedig már úgyis szomjas. Miután lerakta az alvó gyereket egy kőre a tó mellett ő belevetette magát a vízbe. Megfürdött és ivott, de a pancsolást se hagyta ki. A homokban is meghempergett, hogy megszáradjon, majd felemelte a fiút és lerakta a földre. Körülnézett, de mivel nem látott senkit sem néhány madáron kívül úgy döntött inkább alva várja meg, hogy felébredjen René ezért melléfeküdt és a füle takarásába húzta őt, épp úgy mint amikor felébredtek.
A herceg úgy gondolta itt az idő cselekedni. Amíg a katonák köteleket és láncokat hoztak ő szép lassan odasétált a különös párhoz. A srác szinte nem is látszódott annyira eltakarta az elefánt füle. Mivel tudta, hogy ő a legóvatosabb az összes katona közül nagyon lassan felemelte az állat fülét. Amikor megnyugodott, hogy egyikük sem ébredt fel elkezdte a szabad kezével felemelni Renét. Az elefánt ugyan egy kicsit megrezzent, de ezen kívül baj nem történt, úgyhogy amikor tíz perccel később megérkeztek a láncok és a kötelek már szabad utat adott az állat befogására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése