A sötétben egy elefánt száguldott a keskeny utcán és ő minden erejével azon volt, hogy ne essen le. Már tudja hol van a vörös váza! Hiszen olyan egyértelmű, hogy annak az embernek a leszármazottjai őrzik, hogy eddig még csak nem is gondolt rá! Már csak valamiképpen meg kellene szereznie és összetörnie, de az a fránya herceg túl jól őrizteti a palotát. Vagy iskolát, de hogy milyen iskola arra még nem jött rá.
Akárhányszor próbált meg bemenni, sose jutott addig, hogy megkereshesse azt a fránya virágtartót. Pedig az első alkalommal már majdnem sikerrel jártak, csak aztán elfogták Fatimát... Már nem is tudja, hogy ő hányadik gyerek is volt. Remélhetőleg nem esik semmi baja! Hirtelen majdnem leesett Thabitháról.
-Kapaszkodj! Ha leesel elkapnak- szólt hátra Renának az elefánt -Az eső miatt csúszik a-
Mintha csak demonstrálni akarta volna. A kis termetű, de gyors állatnak a bal lába kicsúszott alóla egy éles kanyarban. Sikoltottak, sokkal inkább a meglepődéstől, mint a haláltól való rettegéstől. Fizikai lehetetlenség, hogy meghaljanak amíg össze nem törik a vörös vázát. A csúszás közepette Thabitha beverte a fejét, és lehet az bármennyire kemény elájult.
Mikor megálltak Rena kiáltozott és könyörgött az elefántnak, de az nem tért magához.
-Thabi, ha nem kelsz fel elkapnak!- zokogta az állatnak -Könyörgöm, nem akarom, hogy Fatima is meghaljon. Még csak alig tíz éves!
Patadobogás hallatszott a közelből. Rena csak arra tudott gondolni, hogy ha elfogják akkor nem tudja kimenteni a lányát, és attól függetlenül, hogy nem öregszik elmenekülni sem tud. Ilyenkor bánja csak, hogy ő nem az öccse. A öccse meg tudná gyógyítani Thabithát,és utána még a lányát is kiszabadítaná. Már ha tudná, hogy miről van szó. Az óta a több száz évvel ezelőtti éjszaka óta minden megváltozott. Öccsének mindig úgy indul az élete, mint egy amnéziás, mert, hogy gyakorlatilag az is. Egy nagyon félénk amnéziás, aki tizenhat éves addig amíg az a nyavalyás átok tart.
-Ezúttal nem tudtál elmenekülni- szólalt meg egy túl szép hang a háta mögül -Mit gondoltál. Csak úgy betörsz az iskolába és összetörsz mindent, majd távozol?
Az asszonynak nem kellett hátranéznie, hogy megbizonyosodjon arról, hogy kardot szegeznek rá. Viszont sokkal rosszabb dolgot érzett annál mintha éppen elfognák. Kezei az egyre jobban gömbölyödő hasára tévedtek.
-Ti megöltétek Fathimát- suttogta az elefántnak -Hogy tehettétek ezt? Könyörgöm még csak tíz éves is alig múlt el!- fordult meg. A férfi nem értette mi folyik itt.
Csak állt, nézte a felé sántikáló lányt és a szavain gondolkodott. Fathima az biztosan a tegnap talált kislány. Tudott róla, hogy beteg, de a doktor azt mondta, hogy nem komoly a baj. Eldobta a kardját és megfogta a lányt. Valami nem volt rendben vele. A hasa egyre jobban kidudorodott és szaggatottan lélegzett.
-Adj még egy percet kincsem- simogatta meg a hasát. Valamit ki kell találnia, mert ha most ide kerül a közelbe Rene akkor rá fognak támadni. Kellett nekik ikreknek születniük, ha nem így történt volna akkor csak ők szenvedtek volna az átoktól és nem keverte volna bele a testvérét és Elijaht. Felnézett a férfira. Ő nem tűnik olyan rossznak mint az az ember. Meg kell próbálnia -Az öcsém... Kérlek vigyázz René-re!- szorította meg a férfi kezét -Ő az ég világon semmiről se tehet. Ne hagyd őt egyedül kérlek!
-De hát... Egyáltalán ki az- Hol van?
-Nem tudom- küszködött a szavakkal. Ezt még el kell mondania, nem mehet el amíg biztonságban nem tudja -Leszarom, hogy mit gondolnak rólam, de ő csak belecsöppent ebbe az egészbe és sokkal rosszabbul járt mint én. Nem a magányra született, ne hagyd hogy egyedül maradjon! Majd, valahogy visszatalálok ide és, és nem tudom, de őt ne bántsátok.
Alig lehetett érteni, hogy mit mond, aztán egyszer csak eltűnt az elefánt. Majdnem kiejtette a lányt a kezei közül amikor észrevette, hogy ő is halványul. Szorítást érzett a bal könyökénél.
-Ígérd meg, hogy nem hagyod egyedül- egy kétségbeesett szempár kereste a kontaktust az övével- Bármit kibír csak azt nem! René nem tehet semmiről!
-Nem ígérhetek semmit- mintha éveket öregedett volna a lány a szeme láttára így pontosított egy kicsit -Nem ígérek semmit, de ha találkozok vele átgondolom a dolgokat. Nem fogok elhamarkodottan dönteni .
Rena érezte, hogy elfolyt a magzatvize. Ennél többet már nem nagyon tehetett. Már csak az érdekelte, hogy ezúttal ki lesz a kisbabája. Volt már 69 fiú és 73 lány. Remélte ezúttal ikrek, ők mindig tovább éltek. Ebben az egész átok dologban csak azt szerette, hogy mindig amikor meghalt a gyermeke született egy másik és így sose volt ideje a szomorkodásra. Még akkor sem amikor egy-egy ilyen periódus során nem találta meg az öccsét.
-És még mielőtt elfelejteném, Elijah lehet, hogy hatalmas és erős, de nagyon lassú felfogású. Addig minden rendben lesz vele amíg nem bántjátok Renét- halványan elmosolyodott. Eszébe jutott mi történt amikor egyszer elvesztették egymást azok ketten. Az elefánt még fele akkora sem volt mint most és mégis képes volt feldúlni az egész falut a kisfiú után. Egy fán találta meg a falu közepén ahogy alszik és addig hisztizett amíg fel nem kelt és meg nem nyugtatta.
A lány még akkor is mosolygott amikor hátrabukott a feje és eltűnt.
Akárhányszor próbált meg bemenni, sose jutott addig, hogy megkereshesse azt a fránya virágtartót. Pedig az első alkalommal már majdnem sikerrel jártak, csak aztán elfogták Fatimát... Már nem is tudja, hogy ő hányadik gyerek is volt. Remélhetőleg nem esik semmi baja! Hirtelen majdnem leesett Thabitháról.
-Kapaszkodj! Ha leesel elkapnak- szólt hátra Renának az elefánt -Az eső miatt csúszik a-
Mintha csak demonstrálni akarta volna. A kis termetű, de gyors állatnak a bal lába kicsúszott alóla egy éles kanyarban. Sikoltottak, sokkal inkább a meglepődéstől, mint a haláltól való rettegéstől. Fizikai lehetetlenség, hogy meghaljanak amíg össze nem törik a vörös vázát. A csúszás közepette Thabitha beverte a fejét, és lehet az bármennyire kemény elájult.
Mikor megálltak Rena kiáltozott és könyörgött az elefántnak, de az nem tért magához.
-Thabi, ha nem kelsz fel elkapnak!- zokogta az állatnak -Könyörgöm, nem akarom, hogy Fatima is meghaljon. Még csak alig tíz éves!
Patadobogás hallatszott a közelből. Rena csak arra tudott gondolni, hogy ha elfogják akkor nem tudja kimenteni a lányát, és attól függetlenül, hogy nem öregszik elmenekülni sem tud. Ilyenkor bánja csak, hogy ő nem az öccse. A öccse meg tudná gyógyítani Thabithát,és utána még a lányát is kiszabadítaná. Már ha tudná, hogy miről van szó. Az óta a több száz évvel ezelőtti éjszaka óta minden megváltozott. Öccsének mindig úgy indul az élete, mint egy amnéziás, mert, hogy gyakorlatilag az is. Egy nagyon félénk amnéziás, aki tizenhat éves addig amíg az a nyavalyás átok tart.
-Ezúttal nem tudtál elmenekülni- szólalt meg egy túl szép hang a háta mögül -Mit gondoltál. Csak úgy betörsz az iskolába és összetörsz mindent, majd távozol?
Az asszonynak nem kellett hátranéznie, hogy megbizonyosodjon arról, hogy kardot szegeznek rá. Viszont sokkal rosszabb dolgot érzett annál mintha éppen elfognák. Kezei az egyre jobban gömbölyödő hasára tévedtek.
-Ti megöltétek Fathimát- suttogta az elefántnak -Hogy tehettétek ezt? Könyörgöm még csak tíz éves is alig múlt el!- fordult meg. A férfi nem értette mi folyik itt.
Csak állt, nézte a felé sántikáló lányt és a szavain gondolkodott. Fathima az biztosan a tegnap talált kislány. Tudott róla, hogy beteg, de a doktor azt mondta, hogy nem komoly a baj. Eldobta a kardját és megfogta a lányt. Valami nem volt rendben vele. A hasa egyre jobban kidudorodott és szaggatottan lélegzett.
-Adj még egy percet kincsem- simogatta meg a hasát. Valamit ki kell találnia, mert ha most ide kerül a közelbe Rene akkor rá fognak támadni. Kellett nekik ikreknek születniük, ha nem így történt volna akkor csak ők szenvedtek volna az átoktól és nem keverte volna bele a testvérét és Elijaht. Felnézett a férfira. Ő nem tűnik olyan rossznak mint az az ember. Meg kell próbálnia -Az öcsém... Kérlek vigyázz René-re!- szorította meg a férfi kezét -Ő az ég világon semmiről se tehet. Ne hagyd őt egyedül kérlek!
-De hát... Egyáltalán ki az- Hol van?
-Nem tudom- küszködött a szavakkal. Ezt még el kell mondania, nem mehet el amíg biztonságban nem tudja -Leszarom, hogy mit gondolnak rólam, de ő csak belecsöppent ebbe az egészbe és sokkal rosszabbul járt mint én. Nem a magányra született, ne hagyd hogy egyedül maradjon! Majd, valahogy visszatalálok ide és, és nem tudom, de őt ne bántsátok.
Alig lehetett érteni, hogy mit mond, aztán egyszer csak eltűnt az elefánt. Majdnem kiejtette a lányt a kezei közül amikor észrevette, hogy ő is halványul. Szorítást érzett a bal könyökénél.
-Ígérd meg, hogy nem hagyod egyedül- egy kétségbeesett szempár kereste a kontaktust az övével- Bármit kibír csak azt nem! René nem tehet semmiről!
-Nem ígérhetek semmit- mintha éveket öregedett volna a lány a szeme láttára így pontosított egy kicsit -Nem ígérek semmit, de ha találkozok vele átgondolom a dolgokat. Nem fogok elhamarkodottan dönteni .
Rena érezte, hogy elfolyt a magzatvize. Ennél többet már nem nagyon tehetett. Már csak az érdekelte, hogy ezúttal ki lesz a kisbabája. Volt már 69 fiú és 73 lány. Remélte ezúttal ikrek, ők mindig tovább éltek. Ebben az egész átok dologban csak azt szerette, hogy mindig amikor meghalt a gyermeke született egy másik és így sose volt ideje a szomorkodásra. Még akkor sem amikor egy-egy ilyen periódus során nem találta meg az öccsét.
-És még mielőtt elfelejteném, Elijah lehet, hogy hatalmas és erős, de nagyon lassú felfogású. Addig minden rendben lesz vele amíg nem bántjátok Renét- halványan elmosolyodott. Eszébe jutott mi történt amikor egyszer elvesztették egymást azok ketten. Az elefánt még fele akkora sem volt mint most és mégis képes volt feldúlni az egész falut a kisfiú után. Egy fán találta meg a falu közepén ahogy alszik és addig hisztizett amíg fel nem kelt és meg nem nyugtatta.
A lány még akkor is mosolygott amikor hátrabukott a feje és eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése