Kopogás, nem sokkal inkább égzengés szakította szét a fiatal álmait.
-Herceg? Zakharia herceg! Kérem, a fogoly felébredt!- ezek és ezekhez hasonló mondatok hullámoztak a fejében.
A fiú bágyadtan felült, de tudta, hogy most már semmiképp sem tudna visszaaludni. Nem is hagynák neki.
-Egy perc- szólt ki és felvett egy nadrágot.
Mivel a nap már egy ideje felkelt a szandál szinte szükségtelen volt, de nem akarta bosszantani az inasát. A múltkor is amikor felső nélkül lépett ki az ajtón akkora ricsajt csapott, hogy még most is csengett a füle, ha rá gondolt. Mielőtt elindult volna a kollégium legfelső szintjére megnézni a fiút, egy gyümölcskosarat is magához vett. Jól tudta, hogy senki sem készített elő ennivalót neki, nem mellesleg még ő maga sem reggelizett.
-Mikor ébredt fel?- kérdezte meg út közben.
-Azt nem tudjuk, de fél órája kezdett el sírni, és azóta se hagyta abba. Legalább is a legutolsó jelentések szerint.
-Mondott valamit?- szaporázta meg a lépteit -Bement hozzá valaki?
-Nem és nem. Meg van bilincselve, de ki tudja mire képes. Az a másik kislány is porrá vált miután meghalt.
Amikor felértek a legfelső emeletre túl nagy volt a csend. A katonák a folyosó végén csendben kukucskáltak be a nyitott ajtón. Az egyikük egy kicsit mintha ideges lett volna, mert a kezeit morzsolta, de amint meglátta a herceget megnyugodott.
-Zaka!- kiáltott fel.
-Mi történt Vinc?
-Ezt látnod kell!- rohant oda a herceghez Vinc -Nemrég hirtelen elcsendesedett és amikor benyitottunk megnézni, hogy mi történt ez fogadott minket- mivel idő közben odarángatta az ajtó elé, amikor azt kinyitotta ő is látta, hogy mi a baj.
Előző nap amikor itt hagyta még nem volt rajta bilincs, de ez csak az egyik dolog. A bilincs hosszú lánccal az ágyhoz van erősítve és valamiért a levegőben lebegett. Kellett egy kis idő mire Zakharia herceg felfogta, hogy mit lát, de mire magához tért a megdöbbenésből a fiú már őt nézte és a lánc is csörömpölve hullott a földre.
René emlékezett arra, hogy még Elivel volt amikor elaludt, de amikor felébredt már itt volt. Megpróbált körülnézni, de valami hideg és kemény furcsa szagú izé megakadályozta ebben. Bárhogy próbálta leszedni nem jött össze, ráadásul éhes is volt. Egyedül egy ismeretlen szobába csak egy dolgot lehet tenni: sírni. Úgyhogy rákezdett. Már egy ideje sírhatott amikor észrevette, hogy valami a kezéhez ér. Az a hideg dolog lebegett.
Amint meglátta, hogy a láncok lebegnek rögtön abbahagyta a sírást. Nem értette, miért esett le a földre és egyre csak szuggerálta a láncokat, és amikor elképzelte, hogy azok felrepülnek meg is tették. Beletelt jó fél órába mire René rájött, hogy tulajdonképpen ő lebegteti, de onnantól kezdve sokkal könnyebben ment. Észre sem vette, hogy a katonák abban a pillanatban benyitottak a szobába amikor ő abbahagyta a sírást.
Zaka farkasszemet nézett az ismeretlennel. Azt gondolta, hogy könnyebben ki tudja deríteni, hogy ki rakta fel a fiúra a bilincset mint, hogy hogyan csinálta az előbb azt a mutatványt.
-Vincent- fordult hátra szigorú arcot magára öltve -Mégis ki a lófasz mondta, hogy tegyetek bilincset rá?- a hang amit megütött halk és nyugodt, de arckifejezése őszintén mutatta a dühét ami óriási volt.
-Én... Mármint mi, azt hittük, hogy ezt érted azon, hogy gondoskodjunk róla- hebegte félelmében.
-Azt úgy értettem, hogy kerítsetek egy nővértől valami ruhát neki! Ha le kellett volna láncolni akkor nyilvánvalóan nem egy kollégiumi szobába vittem volna, hanem a börtönbe!- nagy levegőt vett és nyugodtabban folytatta- Most szépen mindannyian elmentek megkeresni egy nővért. Hozzátok ide, hogy levehesse a fiú méreteit és míg ő összeszedi a ruhákat, meg persze egy papucsot, addig ti szépen felhoztok a FÖLDSZINTRŐL egy szekrényt. Meg persze szóljatok a cselédeknek, hogy melegítsenek meleg vizet- ezzel becsapta az ajtót.
Arra viszont nem gondolt, hogy az idő közben felbátorodott, kíváncsiságtól hajtott René már majdnem megérintette, így amikor becsapódott az ajtó félelmében berohant az ágy alá, nem mellesleg a láncot a koncentrálás megszakítása miatt a nagy csörömpöléssel a földre ejtette ezzel megijesztve Zakát. A herceg dübörgő szívére tett kézzel fordult meg, hogy a nagy semmit bámulja. Pár szapora pislogás után megtalálja a remegő fiút és úgy döntött, hogy tesz egy próbát.
-René?- guggol le az ágy mellé -Nem vagy éhes?
A fiú ebből a pár szóból csak a nevét ismeri fel, de azt nagyon intenzíven. Mióta felébredt senki sem mondta ezt ki, így most hallotta először. A nagy igyekvésben, hogy újra szemügyre vehesse az ismeretlent kifele az ágy alól beverte a fejét, de csak gondolnia kellett rá és már el is múlt a fájdalom.
A fiú hatalmas, csillogó szemekkel nézte a herceget. Valamiért szokatlan, egyszerre kellemes és zavaró érzés vette hatalmába miközben a kreol arcot nézte. Kreol. Furcsa, ezt a fogalmat (fogalmat?) még sose hallotta, mégis tudta mit jelent.
René annyira elgondolkozott, hogy immár sokadjára is megijedt, pedig csak a saját hangját hallatta.
-René?- meglepve csapta a szájára a kezét, majd ott hagyva azt tudatosan folytatta -Eli?
-Igen, René- Zaka figyelmen kívül hagyta a második kérdést és inkább felé nyújtotta a gyümölcs kosarat -Tessék, gondolom éhes vagy.
Valóban éhes volt, de a szavak értelmét nem tudta kisilabizálni. Rémlettek valahonnan, de mintha csak egy régen tanult elfeledett nyelven szóltak volna hozzá. A fejében bár ugyanazon a nyelven gondolkodott, mint ahogyan hozzá beszéltek, de a gondolathoz nem tudott hangokat csatolni, csak a hirtelen felkorduló gyomra tudatta Zakával, a nagy betűs igent.
Sokáig tartott míg René rájött az étel mibenlétére, és azután is csak lassan, óvatosan jött elő rögtönzött rejtekhelyéről, hogy ugyanilyen műgonddal kezdjen neki az evésnek.
A herceg mindeközben egyre jobban összezavarodott, de közben megértette, hogy mire célzott az a másik lány az éjjel. Az előtte ülő, kinézetre 16-17 éves fiú arca nyitott könyvként mutatta a világ felé tanúsított naivságát, tudatlanságát. Bár a banánt igencsak hamar meg tudta hámozni, hála a korábbi tapasztalatainak.
Miután már a kosár tartalmának felét elpusztítva jóllakottnak titulálta magát René jobban megnézte magának az ismeretlent. Egy kicsit ismerősnek vélte. Kinyújtotta egyik kezét, hogy megérinthesse az arcát. A herceg felmenőit az egzotikus ágyasok miatt javarészt nyugati emberek képezték így egyik testvérére sem hasonlított. Valamiért csak ő nézett ki máshogy a többiekhez képest, így hiába volt közel húsz testvére és még több rokona, csak neki volt vágott, szürke szeme. A világosbarna hajról nem is beszélve.
Ez a fiú volt az első ember az anyját leszámítva akit nem fekete hajjal látott. Az anyja. Azóta nem gondolt rá mióta tavaly meghalt. Apja halála után a bánata vitte el. Testvérei anyjaival ellentétben ő tényleg szerette az urát. Ő, akit egy rabszolgapiacon vásároltak, nem pedig azok akiket a többi nemes az apja háremébe juttatott. Szebbnél szebb nők, és mind csak a pénz miatt játszotta a szépet. Tény és való, hogy az apja épphogy nem volt ronda, de ahogy azokra nézett akiket szeretett... Néha akkor is észrevette a csillogást amikor rá nézett, nem az anyjára hanem rá. Ezek a pillanatnyi csodák tették meg őt az örökösévé, nem pedig a bátyjait.
És hogy miért nem fordultak ellene a testvérei amikor megtudták a hírt? Egyikük se tudta, hogy hogyan kell vezetni egy iskolát. Talán csak Zaphir, de egy lány nem szívesen vezetne egy nagyrészt katonai sulit. Főleg ha az a lány már boldog anyuka. Még sokáig töprenghetett volna egyetlen édestestvérén, de René magára vonta a figyelmét azzal, hogy az ingjét rázogatta.
-Eli?- kérdezte csillogó szemmel, de ez a csillogás nem az öröm hatására jött létre. Nem, egyértelműen a szomorúság csempészte aljasan a fiú szemére -Eli?!
-Ő most nincs itt, de később láthatod- tért ki a kérdés elől Zaka, de azt nem vette figyelembe, hogy René egyértelműen nem érti, hogy mit mond.
-Eli!- rázta nemlegesen a fejét René -ELIJAH!- nem tudta hol van, és még azt se tudta ő maga hol van.
Felállt az ismeretlen mellől ahol eddig ült és az ablakhoz ment. Egy átlátszó fal állta az útját amit hiába vert nem akarta átengedni, úgyhogy újra sírni kezdett. Az a valami fájdalmasan kidörzsölte a kezét és minél jobban rángatta annál rosszabb volt. Valaki a vállára tette a kezét amivel a sarokba húzódásra késztette a síró fiút. Átölelte magát és csukott szemmel ringatózott előre hátra, miközben az arcán patakzottak a könnyek.
Zaka nem tudta mit csináljon. Az előbb amikor meg akarta nyugtatni csak azt érte el, hogy még jobban magába roskadt. Egyszer csak a láncok újra felemelkedtek, és a sírás is abbamaradt hirtelen. René felkapta a fejét és valahova a háta mögé nézett. Pillanatokkal később valaki kopogott az ajtón és rögtön be is nyitott, mire René talpra ugrott és hatalmas szemekkel, szinte félelmetesen vonszolta magát az ajtó felé.
Eli. Csakis Eli járt a fejében amikor egyszerre valami vonzást érzett. Elijah felébredt és hívja őt. Felállt és dülöngélt, mert alig érezte a gravitáció vonzását Eliével szemben. Elindult, nem is ő irányította a lépteit csak nézett a vakvilágba és ment amíg az a valami meg nem állította. A kezei fájdalmasan húzódtak, ahogy mindjobban beledőlt, hogy közelebb mehessen Elihez. Egyszerre előrebukott, immár semmi se tartotta vissza és nem rajta múlott, hogy nem esett el.
Zaka és az előbb belépő Vincent csak tátott szájjal nézte végig, a semmibe meredő Renét ahogy nem törődve a láncokkal egyre jobban kicsavarta a kezeit. Félelmetes látvány volt, már mindketten azon voltak, hogy csináljanak valamit amikor a láncok középen lévő szemei hirtelen elpattantak. Vinc gyorsan megfogta a fiút mielőtt elesett volna, de csak reflex mozdulat volt a részéről, még mindig az elpattant láncszemeket nézte. Nem létezik, hogy ilyen erős legyen ez a fiú! Még Vinc se tudta a kovácsok által készített láncokat széttörni, nem hogy egy ilyen vékony gyerek.
Az istállóban Elijah már órák óta azon tanakodott, hogy hol van,de a nyugtatóktól csak most szabadult fel a feje. Erős hiányérzete támadt. Nagy nehezen felállt és fejét lóbálva űzte ki a bénító mérgeket a fejéből. René... Felemelte a fejét és keresni kezdte, de nem volt ott. Masszív falak és egy hatalmas vasajtó vette körül, itató és René pedig sehol. Az ajtóhoz ügetett és neki ütötte a fejét. Hatalmasat dörrent, de meg se mozdult, viszont a feje majd szét robbant. René! Újra megtámadta a kaput. René!
Zaka tehetetlenül nézte ahogy René egyre lejjebb megy a lépcsőkön. Bármit próbáltak meg bevetni, hogy megállítsák minden hiábavalónak bizonyult. A lánc kicsúszott a kezeik közül, csak úgy mint maga a fiú. Már a földszinten jártak amikor René megállt.
-Eli- suttogta. A távolból, már hallani lehetett, hogy valami hatalmas zajt csap, és katonák futottak a herceg elé.
-Egyszer csak megvadult!- lihegte az egyik amikor megállt -Már hajnalban felkelt, de pár perccel ezelőtt elkezdte a fejét a kapuba verni. Valamit tenni kéne, mert ha így folytatódik betörik a feje!- René végig a katonát figyelte amíg beszélt és amikor abbahagyta futásnak indult. Még mindig nem értette, hogy mit mond, de valahogy sejtette, hogy Eli-ről van szó.
-Ó, a jó büdös- káromkodott a herceg amikor René nekiindul.
Amikor kiért a szabad ég alá René a szeme elé kapta a kezeit és úgy hunyorgott a fényárban úszó hatalmas udvarra. Amint megszokta a fényviszonyokat a dübörgés felé lódult. Szíve megpróbálta felvenni a versenyt a dübörgéssel, és úgy érezte mindjárt kiesik mire elért az istállóhoz. Belökte a Fakaput és emberekkel állatokkal nem törődve rohant a hosszú folyosó végén lévő hatalmas vasajtó elé.
-Eli!- üvöltötte és ő is a vasajtót csapkodta.
Elijah az hitte csak képzelődik amikor René hangját hallotta. Megállt és füleire koncentrált. Halkan de biztosan kalapáltak a túloldalon. Ez ő! Hátrament a kapuval szemben lévő falig, amíg csak lehetett és teljes erejéből nekifutott. Az ajtó meg se mozdult, de a feje még egy sebből vérzett és kintről René sikítása is átszűrődött.
A fejéhez kapta a kezeit és kénytelen volt abbahagyni az ajtó verését. Nagyon fájt, de nem tudta, hogy miért. Forgott körülötte a világ. Megint az a hatalmas dördülés és újra a fejébe hasított a fájdalom. Valami meleg folyt a szemébe, és vörösben látta a világot. Eli az ajtó túloldalán van és ő mindenképp mellette akart lenni. Nem tudta miért, de egyszerűen nem bírta ki nélküle ebben a hatalmas ismeretlenben úgyhogy gyengén, de a vasnak ütötte a kezeit és arra gondolt, hogy nyíljon már ki!
-Herceg? Zakharia herceg! Kérem, a fogoly felébredt!- ezek és ezekhez hasonló mondatok hullámoztak a fejében.
A fiú bágyadtan felült, de tudta, hogy most már semmiképp sem tudna visszaaludni. Nem is hagynák neki.
-Egy perc- szólt ki és felvett egy nadrágot.
Mivel a nap már egy ideje felkelt a szandál szinte szükségtelen volt, de nem akarta bosszantani az inasát. A múltkor is amikor felső nélkül lépett ki az ajtón akkora ricsajt csapott, hogy még most is csengett a füle, ha rá gondolt. Mielőtt elindult volna a kollégium legfelső szintjére megnézni a fiút, egy gyümölcskosarat is magához vett. Jól tudta, hogy senki sem készített elő ennivalót neki, nem mellesleg még ő maga sem reggelizett.
-Mikor ébredt fel?- kérdezte meg út közben.
-Azt nem tudjuk, de fél órája kezdett el sírni, és azóta se hagyta abba. Legalább is a legutolsó jelentések szerint.
-Mondott valamit?- szaporázta meg a lépteit -Bement hozzá valaki?
-Nem és nem. Meg van bilincselve, de ki tudja mire képes. Az a másik kislány is porrá vált miután meghalt.
Amikor felértek a legfelső emeletre túl nagy volt a csend. A katonák a folyosó végén csendben kukucskáltak be a nyitott ajtón. Az egyikük egy kicsit mintha ideges lett volna, mert a kezeit morzsolta, de amint meglátta a herceget megnyugodott.
-Zaka!- kiáltott fel.
-Mi történt Vinc?
-Ezt látnod kell!- rohant oda a herceghez Vinc -Nemrég hirtelen elcsendesedett és amikor benyitottunk megnézni, hogy mi történt ez fogadott minket- mivel idő közben odarángatta az ajtó elé, amikor azt kinyitotta ő is látta, hogy mi a baj.
Előző nap amikor itt hagyta még nem volt rajta bilincs, de ez csak az egyik dolog. A bilincs hosszú lánccal az ágyhoz van erősítve és valamiért a levegőben lebegett. Kellett egy kis idő mire Zakharia herceg felfogta, hogy mit lát, de mire magához tért a megdöbbenésből a fiú már őt nézte és a lánc is csörömpölve hullott a földre.
René emlékezett arra, hogy még Elivel volt amikor elaludt, de amikor felébredt már itt volt. Megpróbált körülnézni, de valami hideg és kemény furcsa szagú izé megakadályozta ebben. Bárhogy próbálta leszedni nem jött össze, ráadásul éhes is volt. Egyedül egy ismeretlen szobába csak egy dolgot lehet tenni: sírni. Úgyhogy rákezdett. Már egy ideje sírhatott amikor észrevette, hogy valami a kezéhez ér. Az a hideg dolog lebegett.
Amint meglátta, hogy a láncok lebegnek rögtön abbahagyta a sírást. Nem értette, miért esett le a földre és egyre csak szuggerálta a láncokat, és amikor elképzelte, hogy azok felrepülnek meg is tették. Beletelt jó fél órába mire René rájött, hogy tulajdonképpen ő lebegteti, de onnantól kezdve sokkal könnyebben ment. Észre sem vette, hogy a katonák abban a pillanatban benyitottak a szobába amikor ő abbahagyta a sírást.
Zaka farkasszemet nézett az ismeretlennel. Azt gondolta, hogy könnyebben ki tudja deríteni, hogy ki rakta fel a fiúra a bilincset mint, hogy hogyan csinálta az előbb azt a mutatványt.
-Vincent- fordult hátra szigorú arcot magára öltve -Mégis ki a lófasz mondta, hogy tegyetek bilincset rá?- a hang amit megütött halk és nyugodt, de arckifejezése őszintén mutatta a dühét ami óriási volt.
-Én... Mármint mi, azt hittük, hogy ezt érted azon, hogy gondoskodjunk róla- hebegte félelmében.
-Azt úgy értettem, hogy kerítsetek egy nővértől valami ruhát neki! Ha le kellett volna láncolni akkor nyilvánvalóan nem egy kollégiumi szobába vittem volna, hanem a börtönbe!- nagy levegőt vett és nyugodtabban folytatta- Most szépen mindannyian elmentek megkeresni egy nővért. Hozzátok ide, hogy levehesse a fiú méreteit és míg ő összeszedi a ruhákat, meg persze egy papucsot, addig ti szépen felhoztok a FÖLDSZINTRŐL egy szekrényt. Meg persze szóljatok a cselédeknek, hogy melegítsenek meleg vizet- ezzel becsapta az ajtót.
Arra viszont nem gondolt, hogy az idő közben felbátorodott, kíváncsiságtól hajtott René már majdnem megérintette, így amikor becsapódott az ajtó félelmében berohant az ágy alá, nem mellesleg a láncot a koncentrálás megszakítása miatt a nagy csörömpöléssel a földre ejtette ezzel megijesztve Zakát. A herceg dübörgő szívére tett kézzel fordult meg, hogy a nagy semmit bámulja. Pár szapora pislogás után megtalálja a remegő fiút és úgy döntött, hogy tesz egy próbát.
-René?- guggol le az ágy mellé -Nem vagy éhes?
A fiú ebből a pár szóból csak a nevét ismeri fel, de azt nagyon intenzíven. Mióta felébredt senki sem mondta ezt ki, így most hallotta először. A nagy igyekvésben, hogy újra szemügyre vehesse az ismeretlent kifele az ágy alól beverte a fejét, de csak gondolnia kellett rá és már el is múlt a fájdalom.
A fiú hatalmas, csillogó szemekkel nézte a herceget. Valamiért szokatlan, egyszerre kellemes és zavaró érzés vette hatalmába miközben a kreol arcot nézte. Kreol. Furcsa, ezt a fogalmat (fogalmat?) még sose hallotta, mégis tudta mit jelent.
René annyira elgondolkozott, hogy immár sokadjára is megijedt, pedig csak a saját hangját hallatta.
-René?- meglepve csapta a szájára a kezét, majd ott hagyva azt tudatosan folytatta -Eli?
-Igen, René- Zaka figyelmen kívül hagyta a második kérdést és inkább felé nyújtotta a gyümölcs kosarat -Tessék, gondolom éhes vagy.
Valóban éhes volt, de a szavak értelmét nem tudta kisilabizálni. Rémlettek valahonnan, de mintha csak egy régen tanult elfeledett nyelven szóltak volna hozzá. A fejében bár ugyanazon a nyelven gondolkodott, mint ahogyan hozzá beszéltek, de a gondolathoz nem tudott hangokat csatolni, csak a hirtelen felkorduló gyomra tudatta Zakával, a nagy betűs igent.
Sokáig tartott míg René rájött az étel mibenlétére, és azután is csak lassan, óvatosan jött elő rögtönzött rejtekhelyéről, hogy ugyanilyen műgonddal kezdjen neki az evésnek.
A herceg mindeközben egyre jobban összezavarodott, de közben megértette, hogy mire célzott az a másik lány az éjjel. Az előtte ülő, kinézetre 16-17 éves fiú arca nyitott könyvként mutatta a világ felé tanúsított naivságát, tudatlanságát. Bár a banánt igencsak hamar meg tudta hámozni, hála a korábbi tapasztalatainak.
Miután már a kosár tartalmának felét elpusztítva jóllakottnak titulálta magát René jobban megnézte magának az ismeretlent. Egy kicsit ismerősnek vélte. Kinyújtotta egyik kezét, hogy megérinthesse az arcát. A herceg felmenőit az egzotikus ágyasok miatt javarészt nyugati emberek képezték így egyik testvérére sem hasonlított. Valamiért csak ő nézett ki máshogy a többiekhez képest, így hiába volt közel húsz testvére és még több rokona, csak neki volt vágott, szürke szeme. A világosbarna hajról nem is beszélve.
Ez a fiú volt az első ember az anyját leszámítva akit nem fekete hajjal látott. Az anyja. Azóta nem gondolt rá mióta tavaly meghalt. Apja halála után a bánata vitte el. Testvérei anyjaival ellentétben ő tényleg szerette az urát. Ő, akit egy rabszolgapiacon vásároltak, nem pedig azok akiket a többi nemes az apja háremébe juttatott. Szebbnél szebb nők, és mind csak a pénz miatt játszotta a szépet. Tény és való, hogy az apja épphogy nem volt ronda, de ahogy azokra nézett akiket szeretett... Néha akkor is észrevette a csillogást amikor rá nézett, nem az anyjára hanem rá. Ezek a pillanatnyi csodák tették meg őt az örökösévé, nem pedig a bátyjait.
És hogy miért nem fordultak ellene a testvérei amikor megtudták a hírt? Egyikük se tudta, hogy hogyan kell vezetni egy iskolát. Talán csak Zaphir, de egy lány nem szívesen vezetne egy nagyrészt katonai sulit. Főleg ha az a lány már boldog anyuka. Még sokáig töprenghetett volna egyetlen édestestvérén, de René magára vonta a figyelmét azzal, hogy az ingjét rázogatta.
-Eli?- kérdezte csillogó szemmel, de ez a csillogás nem az öröm hatására jött létre. Nem, egyértelműen a szomorúság csempészte aljasan a fiú szemére -Eli?!
-Ő most nincs itt, de később láthatod- tért ki a kérdés elől Zaka, de azt nem vette figyelembe, hogy René egyértelműen nem érti, hogy mit mond.
-Eli!- rázta nemlegesen a fejét René -ELIJAH!- nem tudta hol van, és még azt se tudta ő maga hol van.
Felállt az ismeretlen mellől ahol eddig ült és az ablakhoz ment. Egy átlátszó fal állta az útját amit hiába vert nem akarta átengedni, úgyhogy újra sírni kezdett. Az a valami fájdalmasan kidörzsölte a kezét és minél jobban rángatta annál rosszabb volt. Valaki a vállára tette a kezét amivel a sarokba húzódásra késztette a síró fiút. Átölelte magát és csukott szemmel ringatózott előre hátra, miközben az arcán patakzottak a könnyek.
Zaka nem tudta mit csináljon. Az előbb amikor meg akarta nyugtatni csak azt érte el, hogy még jobban magába roskadt. Egyszer csak a láncok újra felemelkedtek, és a sírás is abbamaradt hirtelen. René felkapta a fejét és valahova a háta mögé nézett. Pillanatokkal később valaki kopogott az ajtón és rögtön be is nyitott, mire René talpra ugrott és hatalmas szemekkel, szinte félelmetesen vonszolta magát az ajtó felé.
Eli. Csakis Eli járt a fejében amikor egyszerre valami vonzást érzett. Elijah felébredt és hívja őt. Felállt és dülöngélt, mert alig érezte a gravitáció vonzását Eliével szemben. Elindult, nem is ő irányította a lépteit csak nézett a vakvilágba és ment amíg az a valami meg nem állította. A kezei fájdalmasan húzódtak, ahogy mindjobban beledőlt, hogy közelebb mehessen Elihez. Egyszerre előrebukott, immár semmi se tartotta vissza és nem rajta múlott, hogy nem esett el.
Zaka és az előbb belépő Vincent csak tátott szájjal nézte végig, a semmibe meredő Renét ahogy nem törődve a láncokkal egyre jobban kicsavarta a kezeit. Félelmetes látvány volt, már mindketten azon voltak, hogy csináljanak valamit amikor a láncok középen lévő szemei hirtelen elpattantak. Vinc gyorsan megfogta a fiút mielőtt elesett volna, de csak reflex mozdulat volt a részéről, még mindig az elpattant láncszemeket nézte. Nem létezik, hogy ilyen erős legyen ez a fiú! Még Vinc se tudta a kovácsok által készített láncokat széttörni, nem hogy egy ilyen vékony gyerek.
Az istállóban Elijah már órák óta azon tanakodott, hogy hol van,de a nyugtatóktól csak most szabadult fel a feje. Erős hiányérzete támadt. Nagy nehezen felállt és fejét lóbálva űzte ki a bénító mérgeket a fejéből. René... Felemelte a fejét és keresni kezdte, de nem volt ott. Masszív falak és egy hatalmas vasajtó vette körül, itató és René pedig sehol. Az ajtóhoz ügetett és neki ütötte a fejét. Hatalmasat dörrent, de meg se mozdult, viszont a feje majd szét robbant. René! Újra megtámadta a kaput. René!
Zaka tehetetlenül nézte ahogy René egyre lejjebb megy a lépcsőkön. Bármit próbáltak meg bevetni, hogy megállítsák minden hiábavalónak bizonyult. A lánc kicsúszott a kezeik közül, csak úgy mint maga a fiú. Már a földszinten jártak amikor René megállt.
-Eli- suttogta. A távolból, már hallani lehetett, hogy valami hatalmas zajt csap, és katonák futottak a herceg elé.
-Egyszer csak megvadult!- lihegte az egyik amikor megállt -Már hajnalban felkelt, de pár perccel ezelőtt elkezdte a fejét a kapuba verni. Valamit tenni kéne, mert ha így folytatódik betörik a feje!- René végig a katonát figyelte amíg beszélt és amikor abbahagyta futásnak indult. Még mindig nem értette, hogy mit mond, de valahogy sejtette, hogy Eli-ről van szó.
-Ó, a jó büdös- káromkodott a herceg amikor René nekiindul.
Amikor kiért a szabad ég alá René a szeme elé kapta a kezeit és úgy hunyorgott a fényárban úszó hatalmas udvarra. Amint megszokta a fényviszonyokat a dübörgés felé lódult. Szíve megpróbálta felvenni a versenyt a dübörgéssel, és úgy érezte mindjárt kiesik mire elért az istállóhoz. Belökte a Fakaput és emberekkel állatokkal nem törődve rohant a hosszú folyosó végén lévő hatalmas vasajtó elé.
-Eli!- üvöltötte és ő is a vasajtót csapkodta.
Elijah az hitte csak képzelődik amikor René hangját hallotta. Megállt és füleire koncentrált. Halkan de biztosan kalapáltak a túloldalon. Ez ő! Hátrament a kapuval szemben lévő falig, amíg csak lehetett és teljes erejéből nekifutott. Az ajtó meg se mozdult, de a feje még egy sebből vérzett és kintről René sikítása is átszűrődött.
A fejéhez kapta a kezeit és kénytelen volt abbahagyni az ajtó verését. Nagyon fájt, de nem tudta, hogy miért. Forgott körülötte a világ. Megint az a hatalmas dördülés és újra a fejébe hasított a fájdalom. Valami meleg folyt a szemébe, és vörösben látta a világot. Eli az ajtó túloldalán van és ő mindenképp mellette akart lenni. Nem tudta miért, de egyszerűen nem bírta ki nélküle ebben a hatalmas ismeretlenben úgyhogy gyengén, de a vasnak ütötte a kezeit és arra gondolt, hogy nyíljon már ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése