3. Kedvcsináló

  A herceg és Vinc már semmit sem értett. Ebben a fiúban semmi sem olyan volt mint amire számítottak, egyáltalán kinéztek belőle. Még senkit se ismertek aki rendelkezett volna akárcsak egy cseppnyi varázserővel, erre megjelent René és nem tudják, hogy mire számíthatnak tőle. Először a láncok most pedig ez a hatalmas vaskapu. Csak nézték ahogy a zárak hangos kattogással nyílnak, majd a kapu szárnyai is kihajlottak pedig csak a vérző fejű René ért hozzá.
   Az elefánt is abbahagyta az ajtó ostromlását és már majdnem nyugodtan várta ki, hogy teljesen kinyíljon. Amikor már semmi sem állt közéjük csak néztek egymásra. René feje ugyanolyan sebből vérzett mint Elijah-é. Sokkal több vér folyt belőle, mint a masszív elefánt fején lévő vágásokból. Amint felmérte az állat állapotát megkönnyebbülve fújta ki az addig benn tartott levegőt és könnyezve nyújtotta fel karjait Elijah felé.
  -Eli!- a semmit sem értő "nézőközönség" egyértelműen kihallották a parancsoló hangsúlyt, és tátott szájjal nézték ahogy az elefánt szépen lassan odasétál elé és ormányával felemeli a földön ülő vöröst.
   René addig ügyeskedett amíg fel nem sikerült másznia Eli nyakába, hogy onnan keresztül a fején köthessen ki. Kezeit a vérző homlokára tette és behunyta a szemeit. Nem tudta, hogy miért, csinálja ezt, de helyesnek érezte. Azt akarta, hogy meggyógyuljon, azt észre se vette, hogy miközben az elefánt sebei bezáródnak a sajátjai is eltűnnek. Amint felemelte a kezeit, hogy megbizonyosodjon róla, hogy teljesen rendbe jött boldogan elmosolyodott, de nem sokáig büszkélkedhetett tettével. Megfordult körülötte a világ és lecsúszott az elefántról.
   Zaka káromkodott egyet és a tőle telhető leggyorsabban futott, hogy elkaphassa az ájult fiút, de még így is el kellett vetődnie, amit nem díjazott testének egyetlen porcikája sem. Mégis rögtön elterelődött a figyelme fizikai mibenlétéről amikor egy ormány került a látóterébe. Az ormány egyértelműen Elijah-hoz tartozott, és most egyértelműen René haját birizgálta miközben egyértelműen próbálta arrább tolni Zakát. És ebből egyértelműen az következett, hogy egyértelműen lassan, de biztosan Zakharia felült és az ölébe rakta Renét egyértelműen azért, hogy Elijah ne tegyen benne semmi kárt.
   És ebből nem egyértelműen következett az amit Elijah mégis megtett. Azt követően, hogy megbizonyosodott róla, hogy Renének nem esett semmi baja lefeküdt a herceg mellé. Igen pontosan az út közepére, majd egy elégedett sóhaj után magához húzta a fiúkat, hogy a fülével betakarva őket kövesse René példáját és elaludjon. Amit jó hosszú tanácstalan csend követett.
  -Élsz még, kisherceg?- ment az elefánt mellé Vincent. Hősiesen visszafojtotta kitörni készülő röhögését és felemelve a takaróul szolgáló fület az említettre nézett.
  -Ja- Zaka még erősen meg volt illetődve -Most pedig valaki kerítse elő azokat az embereket akiket megbíztam, hogy készítsék elő René szobáját. Van egy olyan érzésem, hogy jobban járunk ha a földszinten fog lakni. Egyenlőre mindent vigyenek az én lakosztályomba és sürgősen készítsenek elő egy fürdőt. Több a homok Renén mint ezen az istenvert elefánton- mindezt olyan szintű fapofával és színtelen hangon adta elő, hogy Vincent mégis a röhögés mellett voksolt.
   Három óra. Majdnem perce, és egy elefántfingra, pontosan ennyit volt kénytelen végigszenvedni a herceg. Zsibbadó testrészek és halálos unalom terhelése mellet sem volt szíve megmozdulni. Csak nézte a fiút és próbálta elterelni a saját figyelmét. Ki Ő; Honnan jött; és egyáltalán Hogy került éppen ide. Ahogy néha-néha megmozdult az ölében egész aranyosnak tűnt. Még a kicsit elálló füleivel is. Meg az aranyos szuszogásával. Aztán jött az az átkozott fing.
   Egészen ájult állapotba került ahogy megpróbált a lehető legfelszínesebben lélegezni. Persze, hogy nem jött észre, de megpróbálta. Na meg aztán René is felkelt. Fintorogva ráncolta az orrát és felemelte a fejét. Nyakát tekergetve próbálta meg bemérni a szag forrását. Addigra már az összes őr biztonságos távolba húzódott a szag elől.
   A fiú mocorgására lassan, de biztosan az elefánt is felébredt. Fektében megrázta magát. Aztán nyilván rájött, hogy így nem ér el sok mindent úgyhogy óvatosan felállt és már több sikerrel megismételte előbbi cselekedetét. Körülnézett. Miután biztonságosnak nyilvánította a környezetét úgy döntött, hogy valami élelem után néz. René amint felfogta, hogy barátja egyre jobban távolodik utána eredt.
   Zakharia csak nézte őket. Egy külső szemlélő helyzetéből, jelen esetben Vincentében, csak az látszott, hogy ül és néz ki a fejéből. Pedig ennél sokkal nyomósabb oka volt arra, hogy miért maradt a földön.
  -Elbambultál Zaka. Mi van, elvitte a cica a nyelved?- közelítette meg somolyogva a colos.
  -Nem- emelte fel lassan a szemeit a kérdezett -Csak... Nem tudok felállni- sóhajtotta komoly ábrázatot felöltve az arcára.
  -Valami baj van?- guggolt le a herceghez, immár aggodalommal a hangjában.
  -Igen. Elzsibbadt a lábam- vigyorodott el csibészesen Zaka -És azt hiszem egy kicsit elkábultam az elefánt bélgázaitól.
  -Na azt elhiszem- esett a seggére szépen kecsesen -Nah gyere, felsegítelek.
  -Ez az elefánt kiszámíthatatlan- nézett arra amerre elhagyták az istállót.
  -Hát igen.
  -És büdös.
  -Hát igen.
   Mindezt szinte álmodozó fejjel tárgyalták meg. Mint az értelmes és tartalmas párbeszéd mintapéldányát. Aztán persze röhögve és botladozva indultak a furcsa páros nyomára. Végül ugyanabban a tóban találták meg őket ahol korábban is voltak. Önfeledten pancsikoltak. Pont mint ahogy az elvárható egy óriás elefántról és egy nagyra nőtt bébiről. Abból következtetve, hogy néha elmerült és csak az állat segítségével került újra a víz fölé, hamar rájöhettek, hogy a fiú nem tud úszni.
  -Azt hiszem én is bemegyek hozzájuk- szólalt meg tűnődve Zaka a sokadik búvárkísérlet után.
  -Rád férne- válaszáért a colos egy könyököt kapott a hasába- És azért vigyázz a kölyökre- kiáltotta még utána, mert a herceg addigra már levette a fölsőjét és a vízben lépkedett befelé.
  -Meglesz. Te pedig menj és tedd a dolgod- integetett hátra se nézve.
  -Ami mi is?- kiáltotta értetlenül.
  -Csinálj úgy mintha tennél valamit és közben dirigálj mindenkinek.

2. Vaskapu

   Kopogás, nem sokkal inkább égzengés szakította szét a fiatal álmait.
  -Herceg? Zakharia herceg! Kérem, a fogoly felébredt!- ezek és ezekhez hasonló mondatok hullámoztak a fejében.
   A fiú bágyadtan felült, de tudta, hogy most már semmiképp sem tudna visszaaludni. Nem is hagynák neki.
  -Egy perc- szólt ki és felvett egy nadrágot.
   Mivel a nap már egy ideje felkelt a szandál szinte szükségtelen volt, de nem akarta bosszantani az inasát. A múltkor is amikor felső nélkül lépett ki az ajtón akkora ricsajt csapott, hogy még most is csengett a füle, ha rá gondolt. Mielőtt elindult volna a kollégium legfelső szintjére megnézni a fiút, egy gyümölcskosarat is magához vett. Jól tudta, hogy senki sem készített elő ennivalót neki, nem mellesleg még ő maga sem reggelizett.
  -Mikor ébredt fel?- kérdezte meg út közben.
  -Azt nem tudjuk, de fél órája kezdett el sírni, és azóta se hagyta abba. Legalább is a legutolsó jelentések szerint.
  -Mondott valamit?- szaporázta meg a lépteit -Bement hozzá valaki?
  -Nem és nem. Meg van bilincselve, de ki tudja mire képes. Az a másik kislány is porrá vált miután meghalt.
   Amikor felértek a legfelső emeletre túl nagy volt a csend. A katonák a folyosó végén csendben kukucskáltak be a nyitott ajtón. Az egyikük egy kicsit mintha ideges lett volna, mert a kezeit morzsolta, de amint meglátta a herceget megnyugodott.
  -Zaka!- kiáltott fel.
  -Mi történt Vinc?
  -Ezt látnod kell!- rohant oda a herceghez Vinc -Nemrég hirtelen elcsendesedett és amikor benyitottunk megnézni, hogy mi történt ez fogadott minket- mivel idő közben odarángatta az ajtó elé, amikor azt kinyitotta ő is látta, hogy mi a baj.
   Előző nap amikor itt hagyta még nem volt rajta bilincs, de ez csak az egyik dolog. A bilincs hosszú lánccal az ágyhoz van erősítve és valamiért a levegőben lebegett. Kellett egy kis idő mire Zakharia herceg felfogta, hogy mit lát, de mire magához tért a megdöbbenésből a fiú már őt nézte és a lánc is csörömpölve hullott a földre.
   René emlékezett arra, hogy még Elivel volt amikor elaludt, de amikor felébredt már itt volt. Megpróbált körülnézni, de valami hideg és kemény furcsa szagú izé megakadályozta ebben. Bárhogy próbálta leszedni nem jött össze, ráadásul éhes is volt. Egyedül egy ismeretlen szobába csak egy dolgot lehet tenni: sírni. Úgyhogy rákezdett. Már egy ideje sírhatott amikor észrevette, hogy valami a kezéhez ér. Az a hideg dolog lebegett.
   Amint meglátta, hogy a láncok lebegnek rögtön abbahagyta a sírást. Nem értette, miért esett le a földre és egyre csak szuggerálta a láncokat, és amikor elképzelte, hogy azok felrepülnek meg is tették. Beletelt jó fél órába mire René rájött, hogy tulajdonképpen ő lebegteti, de onnantól kezdve sokkal könnyebben ment. Észre sem vette, hogy a katonák abban a pillanatban benyitottak a szobába amikor ő abbahagyta a sírást.
   Zaka farkasszemet nézett az ismeretlennel. Azt gondolta, hogy könnyebben ki tudja deríteni, hogy ki rakta fel a fiúra a bilincset mint, hogy hogyan csinálta az előbb azt a mutatványt.
  -Vincent- fordult hátra szigorú arcot magára öltve -Mégis ki a lófasz mondta, hogy tegyetek bilincset rá?- a hang amit megütött halk és nyugodt, de arckifejezése őszintén mutatta a dühét ami óriási volt.
  -Én... Mármint mi, azt hittük, hogy ezt érted azon, hogy gondoskodjunk róla- hebegte félelmében.
  -Azt úgy értettem, hogy kerítsetek egy nővértől valami ruhát neki! Ha le kellett volna láncolni akkor nyilvánvalóan nem egy kollégiumi szobába vittem volna, hanem a börtönbe!- nagy levegőt vett és nyugodtabban folytatta- Most szépen mindannyian elmentek megkeresni egy nővért. Hozzátok ide, hogy levehesse a fiú méreteit és míg ő összeszedi a ruhákat, meg persze egy papucsot, addig ti szépen felhoztok a FÖLDSZINTRŐL egy szekrényt. Meg persze szóljatok a cselédeknek, hogy melegítsenek meleg vizet- ezzel becsapta az ajtót.
   Arra viszont nem gondolt, hogy az idő közben felbátorodott, kíváncsiságtól hajtott René már majdnem megérintette, így amikor becsapódott az ajtó félelmében berohant az ágy alá, nem mellesleg a láncot a koncentrálás megszakítása miatt a nagy csörömpöléssel a földre ejtette ezzel megijesztve Zakát. A herceg dübörgő szívére tett kézzel fordult meg, hogy a nagy semmit bámulja. Pár szapora pislogás után megtalálja a remegő fiút és úgy döntött, hogy tesz egy próbát.
  -René?- guggol le az ágy mellé -Nem vagy éhes?
   A fiú ebből a pár szóból csak a nevét ismeri fel, de azt nagyon intenzíven. Mióta felébredt senki sem mondta ezt ki, így most hallotta először. A nagy igyekvésben, hogy újra szemügyre vehesse az ismeretlent kifele az ágy alól beverte a fejét, de csak gondolnia kellett rá és már el is múlt a fájdalom.
   A fiú hatalmas, csillogó szemekkel nézte a herceget. Valamiért szokatlan, egyszerre kellemes és zavaró érzés vette hatalmába miközben a kreol arcot nézte. Kreol. Furcsa, ezt a fogalmat (fogalmat?) még sose hallotta, mégis tudta mit jelent.
   René annyira elgondolkozott, hogy immár sokadjára is megijedt, pedig csak a saját hangját hallatta.
  -René?- meglepve csapta a szájára a kezét, majd ott hagyva azt tudatosan folytatta -Eli?
  -Igen, René- Zaka figyelmen kívül hagyta a második kérdést és inkább felé nyújtotta a gyümölcs kosarat -Tessék, gondolom éhes vagy.
   Valóban éhes volt, de a szavak értelmét nem tudta kisilabizálni. Rémlettek valahonnan, de mintha csak egy régen tanult elfeledett nyelven szóltak volna hozzá. A fejében bár ugyanazon a nyelven gondolkodott, mint ahogyan hozzá beszéltek, de a gondolathoz nem tudott hangokat csatolni, csak a hirtelen felkorduló gyomra tudatta Zakával, a nagy betűs igent.
   Sokáig tartott míg René rájött az étel mibenlétére, és azután is csak lassan, óvatosan jött elő rögtönzött rejtekhelyéről, hogy ugyanilyen műgonddal kezdjen neki az evésnek.
   A herceg mindeközben egyre jobban összezavarodott, de közben megértette, hogy mire célzott az a másik lány az éjjel. Az előtte ülő, kinézetre 16-17 éves fiú arca nyitott könyvként mutatta a világ felé tanúsított naivságát, tudatlanságát. Bár a banánt igencsak hamar meg tudta hámozni, hála a korábbi tapasztalatainak.
   Miután már a kosár tartalmának felét elpusztítva jóllakottnak titulálta magát René jobban megnézte magának az ismeretlent. Egy kicsit ismerősnek vélte. Kinyújtotta egyik kezét, hogy megérinthesse az arcát. A herceg felmenőit az egzotikus ágyasok miatt javarészt nyugati emberek képezték így egyik testvérére sem hasonlított. Valamiért csak ő nézett ki máshogy a többiekhez képest, így hiába volt közel húsz testvére és még több rokona, csak neki volt vágott, szürke szeme. A világosbarna hajról nem is beszélve.
   Ez a fiú volt az első ember az anyját leszámítva akit nem fekete hajjal látott. Az anyja. Azóta nem gondolt rá mióta tavaly meghalt. Apja halála után a bánata vitte el. Testvérei anyjaival ellentétben ő tényleg szerette az urát. Ő, akit egy rabszolgapiacon vásároltak, nem pedig azok akiket a többi nemes az apja háremébe juttatott. Szebbnél szebb nők, és mind csak a pénz miatt játszotta a szépet. Tény és való, hogy az apja épphogy nem volt ronda, de ahogy azokra nézett akiket szeretett... Néha akkor is észrevette a csillogást amikor rá nézett, nem az anyjára hanem rá. Ezek a pillanatnyi csodák tették meg őt az örökösévé, nem pedig a bátyjait.
   És hogy miért nem fordultak ellene a testvérei amikor megtudták a hírt? Egyikük se tudta, hogy hogyan kell vezetni egy iskolát. Talán csak Zaphir, de egy lány nem szívesen vezetne egy nagyrészt katonai sulit. Főleg ha az a lány már boldog anyuka. Még sokáig töprenghetett volna egyetlen édestestvérén, de René magára vonta a figyelmét azzal, hogy az ingjét rázogatta.
  -Eli?- kérdezte csillogó szemmel, de ez a csillogás nem az öröm hatására jött létre. Nem, egyértelműen a szomorúság csempészte aljasan a fiú szemére -Eli?!
  -Ő most nincs itt, de később láthatod- tért ki a kérdés elől Zaka, de azt nem vette figyelembe, hogy René egyértelműen nem érti, hogy mit mond.
  -Eli!- rázta nemlegesen a fejét René -ELIJAH!- nem tudta hol van, és még azt se tudta ő maga hol van.
   Felállt az ismeretlen mellől ahol eddig ült és az ablakhoz ment. Egy átlátszó fal állta az útját amit hiába vert nem akarta átengedni, úgyhogy újra sírni kezdett. Az a valami fájdalmasan kidörzsölte a kezét és minél jobban rángatta annál rosszabb volt. Valaki a vállára tette a kezét amivel a sarokba húzódásra késztette a síró fiút. Átölelte magát és csukott szemmel ringatózott előre hátra, miközben az arcán patakzottak a könnyek.
   Zaka nem tudta mit csináljon. Az előbb amikor meg akarta nyugtatni csak azt érte el, hogy még jobban magába roskadt. Egyszer csak a láncok újra felemelkedtek, és a sírás is abbamaradt hirtelen. René felkapta a fejét és valahova a háta mögé nézett. Pillanatokkal később valaki kopogott az ajtón és rögtön be is nyitott, mire René talpra ugrott és hatalmas szemekkel, szinte félelmetesen vonszolta magát az ajtó felé.
   Eli. Csakis Eli járt a fejében amikor egyszerre valami vonzást érzett. Elijah felébredt és hívja őt. Felállt és dülöngélt, mert alig érezte a gravitáció vonzását Eliével szemben. Elindult, nem is ő irányította a lépteit csak nézett a vakvilágba és ment amíg az a valami meg nem állította. A kezei fájdalmasan húzódtak, ahogy mindjobban beledőlt, hogy közelebb mehessen Elihez. Egyszerre előrebukott, immár semmi se tartotta vissza és nem rajta múlott, hogy nem esett el.
   Zaka és az előbb belépő Vincent csak tátott szájjal nézte végig, a semmibe meredő Renét ahogy nem törődve a láncokkal egyre jobban kicsavarta a kezeit. Félelmetes látvány volt, már mindketten azon voltak, hogy csináljanak valamit amikor a láncok középen lévő szemei hirtelen elpattantak. Vinc gyorsan megfogta a fiút mielőtt elesett volna, de csak reflex mozdulat volt a részéről, még mindig az elpattant láncszemeket nézte. Nem létezik, hogy ilyen erős legyen ez a fiú! Még Vinc se tudta a kovácsok által készített láncokat széttörni, nem hogy egy ilyen vékony gyerek.
   Az istállóban Elijah már órák óta azon tanakodott, hogy hol van,de a nyugtatóktól csak most szabadult fel a feje. Erős hiányérzete támadt. Nagy nehezen felállt és fejét lóbálva űzte ki a bénító mérgeket a fejéből. René... Felemelte a fejét és keresni kezdte, de nem volt ott. Masszív falak és egy hatalmas vasajtó vette körül, itató és René pedig sehol. Az ajtóhoz ügetett és neki ütötte a fejét. Hatalmasat dörrent, de meg se mozdult, viszont a feje majd szét robbant. René! Újra megtámadta a kaput. René!
   Zaka tehetetlenül nézte ahogy René egyre lejjebb megy a lépcsőkön. Bármit próbáltak meg bevetni, hogy megállítsák minden hiábavalónak bizonyult. A lánc kicsúszott a kezeik közül, csak úgy mint maga a fiú. Már a földszinten jártak amikor René megállt.
  -Eli- suttogta. A távolból, már hallani lehetett, hogy valami hatalmas zajt csap, és katonák futottak a herceg elé.
  -Egyszer csak megvadult!- lihegte az egyik amikor megállt -Már hajnalban felkelt, de pár perccel ezelőtt elkezdte a fejét a kapuba verni. Valamit tenni kéne, mert ha így folytatódik betörik a feje!- René végig a katonát figyelte amíg beszélt és amikor abbahagyta futásnak indult. Még mindig nem értette, hogy mit mond, de valahogy sejtette, hogy Eli-ről van szó.
  -Ó, a jó büdös- káromkodott a herceg amikor René nekiindul.
   Amikor kiért a szabad ég alá René a szeme elé kapta a kezeit és úgy hunyorgott a fényárban úszó hatalmas udvarra. Amint megszokta a fényviszonyokat a dübörgés felé lódult. Szíve megpróbálta felvenni a versenyt a dübörgéssel, és úgy érezte mindjárt kiesik mire elért az istállóhoz. Belökte a Fakaput és emberekkel állatokkal nem törődve rohant a hosszú folyosó végén lévő hatalmas vasajtó elé.
  -Eli!- üvöltötte és ő is a vasajtót csapkodta.
   Elijah az hitte csak képzelődik amikor René hangját hallotta. Megállt és füleire koncentrált. Halkan de biztosan kalapáltak a túloldalon. Ez ő! Hátrament a kapuval szemben lévő falig, amíg csak lehetett és teljes erejéből nekifutott. Az ajtó meg se mozdult, de a feje még egy sebből vérzett és kintről René sikítása is átszűrődött.
   A fejéhez kapta a kezeit és kénytelen volt abbahagyni az ajtó verését. Nagyon fájt, de nem tudta, hogy miért. Forgott körülötte a világ. Megint az a hatalmas dördülés és újra a fejébe hasított a fájdalom. Valami meleg folyt a szemébe, és vörösben látta a világot. Eli az ajtó túloldalán van és ő mindenképp mellette akart lenni. Nem tudta miért, de egyszerűen nem bírta ki nélküle ebben a hatalmas ismeretlenben úgyhogy gyengén, de a vasnak ütötte a kezeit és arra gondolt, hogy nyíljon már ki!

1. Szavak nélkül

   A nap már magasan járt amikor egy sikátorban felébredt az addig alvó elefánt. Óriási fülei takarása alatt egy ismeretlen fiú aludt. Nem, nem is ismeretlen, hiszen tudta a nevét! René. A sajátja pedig... Elijah? Igen, René és Elijah. Nagy fejét felemelte, hogy körülnézhessen, de nem ismerte fel a környéket. Valahogy nem volt szokatlan neki az elveszettség. Olyan rutinosnak érezte. A behemót ormányával finoman leemelte magáról az alvót, majd felállt, de mindene zsibbadt.
   Kiment a sikátor végére és körülnézett. Egy széles utcára nyílott, de embereket nem látott. Nem csoda, hiszen a nap most volt abban a szakában amikor mindenki ebédelt, legalábbis ő nagyon éhes volt. Nem messze tőle egy banánfa volt, árnyékában egy kúttal. Már éppen indult volna amikor valami meghúzta a farkát.
   Hátranézett, de csak a fiú volt az. René. Nem hagyhatja itt, nem is akarja! Szép lassan megfordult, hogy ne ijeszthesse el a csöppséget. Lehajtotta a fejét, és az ormányát begörbítve hagyta, hogy ráüljön. Megvárta míg elhelyezkedik, és csak azután indult el. A banánt még könnyen le tudták szedni, de a kúttal voltak bajok. A kisfiú nem tudott inni belőle; számára túl mélyen volt.
   Karjaival kétségbeesetten nyújtózkodott a mélységbe, de még mindig kellett volna egy kicsi, hogy merhessen a vízből a markába. Amikor Elijah észrevette, hogy a gyermek nem éri el felemelte őt és magasról lelógatta a víz felett. Először megijedt, de hamar rájött, hogy ki lógatta le őt, és a miért-et is megértette. Mikor teli lettek egymás mellett indultak tovább. Az út széles volt a két oldalán árokkal amiben víz folyt és házakkal amik üresek voltak.
   Legalábbis ők azt hitték. Igazából reggel valaki észrevette őket és miután jelentette a katonáknak a herceg azt mondta, hogy mindenki maradjon a házaikban a lehető legkisebb zajt csapva. Katonák hasaltak a háztetőn, és íjaikat készenlétben tartották. Mikor már nem lehetett hallani a súlyos lábak dobogását egy lovast felküldtek, hogy szóljon a hercegnek, hogy hol tartanak az idegenek. Már fél úton voltak a palota felé amikor az üzenet elért a herceghez aki rögtön elindult, hogy eléjük menjen, ám meglepetés érte.
   Arra számított, hogy egy gyerekkel fog találkozni és egy férfival, most pedig a tegnapi lány rövid, vörös hajú hasonmása jött vele szemben egy hatalmas elefánttal. De valami nem stimmelt vele. Amint észrevették a fiú megfogta az állat ormányát, az pedig begörbítette azt és hagyta, hogy ráüljön. Ez még nagyjából rendben is lett volna, de a gyerek, milyen gyerek még ő maga is csak tizennyolc volt! A fiú úgy nézett rá mintha szellemet látna.
   Elijah, majdnem megfordult amikor észrevette, hogy René mennyire reszket, de inkább csak továbbment. A férfi amúgy benne is rossz érzést keltett. Valamiért folyton csak őket bámulja. Füleit egy kicsit széttárta és a fejét is felemelte, hogy értésére adja az idegennek, ne kezdjen ki vele. Mondjuk értelme nem nagyon volt, még a térdéig is alig ért fel.
   Amikor hátranézve nem látta már a hátát úgy döntött ideje pihenniük egyet. Letette a gyermeket és észrevette, hogy sír. Körbement körülötte és még a karjait is felemelte, de nem látott rajta sérülést. Szerencsére hamar abbahagyta és rámosolygott úgyhogy továbbindultak. Érezte, hogy figyelik, de nem tudta, hogy honnan. Minél hamarabb be kell menniük egy erdőbe, el kell bújniuk a tekintetek elől.
   René úgy érezte, hogy leszakad a lába, ha nem fogta volna Eli már rég elesett volna, de most úgy érzi pihennie kell. Leereszkedett a földre. Csak egy kicsit pihent, de Eli már messze járt. Dübörgő szívvel állt fel és futott utána. Kezeit széttárva előzte meg, hogy elessen, mert egyszer már sikerült és akkor nagyon fájt. Már majdnem utolérte amikor valami elállta az útját. Nem volt magas, csak a válláig ért, de ő akárhogy is próbált átmenni rajta sehogy se sikerült.
   A herceg homlokát ráncolta. Miért nem mászik át rajta? Hiszen az a kerítés csak dísznek van ott, könnyen átjutna. De nem, a fiú csak rázta és megpróbált átbújni rajta. Nem érti, ha szólna az elefántnak az biztosan visszajönne és átemelné, de csak a karjait nyújtja felé. Most pedig letérdelt a földre. Egyértelműen sír. Az elefánt valamit meghallhatott, mert most hátrafordult, és miután észrevette a zokogó fiút oda rohant. A fiú felnyújtotta a kezét és újra beleült az ormán bölcsőbe.
   A katonák körülötte tátott szájjal figyelték az eseményeket. Az az elefánt mindennek tűnt csak nem ilyen gondoskodónak. Most már biztos volt abban, hogy ők voltak René és Elijah. Azért a tegnapi lány mondhatta volna, hogy egy behemót állattal lesz dolguk. Eltávolítani egymástól őket így nagyon nehéz lesz.
   Az elefánt fejét ingatva ment tovább, hogy álomba szenderülhessen a csöppség. Az előbb észrevett egy oázist, az tökéletes pihenőhelyet adhat a kicsinek ő pedig már úgyis szomjas. Miután lerakta az alvó gyereket egy kőre a tó mellett ő belevetette magát a vízbe. Megfürdött és ivott, de a pancsolást se hagyta ki. A homokban is meghempergett, hogy megszáradjon, majd felemelte a fiút és lerakta a földre. Körülnézett, de mivel nem látott senkit sem néhány madáron kívül úgy döntött inkább alva várja meg, hogy felébredjen René ezért melléfeküdt és a füle takarásába húzta őt, épp úgy mint amikor felébredtek.
   A herceg úgy gondolta itt az idő cselekedni. Amíg a katonák köteleket és láncokat hoztak ő szép lassan odasétált a különös párhoz. A srác szinte nem is látszódott annyira eltakarta az elefánt füle. Mivel tudta, hogy ő a legóvatosabb az összes katona közül nagyon lassan felemelte az állat fülét. Amikor megnyugodott, hogy egyikük sem ébredt fel elkezdte a szabad kezével felemelni Renét. Az elefánt ugyan egy kicsit megrezzent, de ezen kívül baj nem történt, úgyhogy amikor tíz perccel később megérkeztek a láncok és a kötelek már szabad utat adott az állat befogására.